Az alkoholista is ember.

Szponzorált tartalom

alkoholista

alkoholista

Mindig is érdekeltek az emberi sorsok, történetek, ezért sejthető volt, hogy segítői területen fogok tovább tanulni. Amikor jelentkeztem a pszichológia szakra, már tudtam, hogy nálam ez nem csak egy dicsőség lesz, hogy elvégeztem ezt a népszerű alapszakot, hanem egyértelmű volt, hogy végig megyek ezen az úton addig, amíg klinikai szakpszichológus nem leszek. Most kezdem az utolsó évemet az alapképzésen, és még mindig nem inogtam meg eme elhatározásban. Pedig meg kell, hogy mondjam, az alapképzés még nem igazán az álmaim netovábbja, ugyanis sok a száraz tananyag – de semmi nem tántoríthat el a célomtól!

Legalább addig bele tudok kóstolni sok szakágba, és kapcsolatokat építek, informálódok, melyik területen mi várna rám, ha majd kikerülök a munkaerőpiacra. Bízom abban, hogy megtalálom azt az utat, ami igazán a hivatásom tud lenni, mellette pedig igyekszem folyton dolgozni a saját mentális egészségemen is, hiszen hogyan is segíthetnék majd úgy, ha magam sem vagyok jól?! De hogy mik is érdekelnek igazán… A családterápia például egy nagyon izgalmas dolog számomra. De ne csak egy példával éljek: az addiktológia területe is nagyon vonz még, így sokat olvasok a témában. Nagyon elkeserítőnek tartom a hazai általános mentális állapotot, illetve azt, hogy a kultúránknak (és nem azért mondom, mert még sok más kultúrának is) ennyire kiemelten része az alkohol, és különböző becslések szerint több, mint egymillióra becsülhető az alkoholfüggők száma hazánkban (köztük található számos jól funkcionáló alkoholista is).

Utóbbiról nem is olyan rég olvastam egy nagyon izgalmas cikket a Felépülők oldalán, de ha jól emlékszem, ott találtam azt a cikket is, ami azzal foglalkozik, hogy honnan definiálható az, hogy valaki alkoholista, és ki nem számít még annak. A Felépülők – Családi Felépülés Központ egyébként egy viszonylag egyedi módszerrel hivatott támogatni az alkoholbetegek gyógyulását, ugyanis kidolgoztak egy huszonnyolc napos, bentlakásra épülő programot. A programba folyamatosan lehet jelentkezni, és a bekerüléshez a komplett program díja mellett egyfajta alkalmassági előszűrés is szükséges. Itt a Felépülők szakemberei a motiváltságot, a függőség előrehaladottságát és egyéb tényezőket térképeznek fel, hiszen ez nem csak az egyén, hanem a csoport számára is fontos lesz, ahova kerül, így elengedhetetlen az, hogy minden résztvevő alkalmas legyen a közös munkára.

A felépülők által kifejlesztett módszert az amerikai Minnesota-modellre épül, ami az előző évszázadban indult meg hódító útjára, és emberek millióinak segített már a tisztán maradásban. A hazánkban a kilencvenes évektől egyre nagyobb népszerűségnek örvendő módszer nagyban épít a csoportdinamikára, csoportmunkára, valamint a saját felépülési élménnyel rendelkező szakemberekre, és bevonja a családot is. A szakemberek, akik maguk is megjárták a függőség poklát, egyfajta mentorként is szolgálnak az alkoholizmussal küzdők számára, ugyanis ők is pontosan jól tudják, mivel jár ez a betegség. Igen, még ez is fontos részlet, azt hiszem: a modell alapvetően betegségnek tekinti a függőséget, amiből teljesen meggyógyulni talán nem, de felépülni fel lehet, mindez pedig csak akkor lehetséges, ha mentális, szellemi és testi szinten is foglalkozunk a klienssel, így egyfajta holisztikus szemlélet jellemzi ezt a megközelítést.

Gyakran ezek a gondban levő, segítségre szoruló emberek csak megkapják az alkoholista, vesztes, akaratgyenge és többi jelzőt, pedig nagyon fontos kiemelni, hogy a függőség egy ennél sokkal komplexebb dolog. Ezért is jó látni az ilyen kezdeményezéseket. Maga a helyszín is egyébként egy rendkívül varázslatos és kellemes környéken van, a terápiás ház pedig igazán családias. A huszonnyolc napos bentlakás, elvonulás egy Balaton környéki településen valósul meg, ami igazán természetközeli, ennek ellenére turistáktól mentes, nyugodt mindennapokat biztosít. A bentlakásos program részei a különböző közösségi programok, kirándulások a környékre és a családi napok, ahol a hozzátartozók is bekapcsolódhatnak a bent zajló folyamatokba – számukra egyébként ingyenes edukációs program és konzultáció is elérhető.

Ha érdekelnek az ilyen témák és szívesen olvasnál többet, ajánlom a honlapot, azon belül is a blog szekciót. Ha pedig te magad vagy bármelyik szeretted érintett a témában, ajánlom a honlap többi részét is…