Padlólap az, ami kelleni fog Önnek? A Zenit lesz az áruháza!

Szponzorált tartalom

padlólap

padlólap

Tegyük fel, hogy Ön éppen építkezik! Ilyenkor szinte mindennek utána kell menni: mit hol lehet megkapni, milyen áron, milyen kedvezményekkel stb. Ilyenkor minőségi padlólapra is biztosan szükség lesz, hiszen ha másutt nem is, a fürdőben ilyen lapokkal kell biztosítani a járófelületet. A minőségi padlólapra úgy is be lehet ruházni, hogy azért nem kell túlságosan sokat kifizetni; a Zenit Home ilyen áruház lesz, mely három szinten árusítja a különféle termékeket azoknak, akik éppen építkeznek, akik felújítanak. Nos, a minőségi padlólapra párban is szert lehet tenni, ha Ön nemcsak a padlólapot vásárolja meg, hanem a hozzá illeszkedő csempét is. Kettejük párosa abból a szempontból lehet fontos, hogy néha a párosítás félremegy, nem sikerül. Tegyük fel, hogy Ön padlólapot az egyik helyen vesz, míg csempét a másikon – azért, mert mind a kettő a maga helyén volt éppen akciós áron. Ha a két kollekció között nincsen érdemi egyezés, akkor a végeredmény sem lesz megfelelő; nem is lehet az, hiszen nem egyszerre, egy helyen, egy hozzáértő eladó ajánlásával került megvételre a két elem. Ezt elkerülendő látogasson el a Zenit Home oldalára, a zenithome.hu weboldalra, és vásároljon ott kombóban csempét és padlólapot, hogy Önnél még véletlenül se legyen megjelenésbeli probléma a fürdőben!